Buzdítom a kedves olvasókat, hogy ezekben a bizonytalan napokban még nagyobb szeretettel és bizalommal vegyék kezükbe a Szentírást. Az Atyaistennek mindig van szava az Életünkhöz. Ez a Szó hozza mindig a FÉNYT és a BÉKÉT, amely erősebb a sötétségnél és a világ nyugtalanságánál.

Ma egy olasz oldalon a szemem elé került egy fiatal lombardiai orvos levele. Az orvos és egy idősebb lelkész története, aki Szentírással a kezében érkezett a kórházba, mélyen meghatott és egyben megnyugtatott, ezért szeretném megosztani önökkel is.

Az orvos levele:

Soha még rémálomban sem gondoltam volna, hogy valaha is látnám vagy megélnék valami ilyent, ami a kórházban már három héten keresztül történik. A rémálom olyan mind egy folyó amely mindig nagyobb és nagyobb. Az elején még csak néhányan érkeztek, aztán tízesével és utána százasával. Most már nem vagyunk csak orvosok, hanem már a futó szalagon dolgozók, akik eldöntsük, hogy ki maradjon és ki menjen haza és otthon haljon meg. Habár ezek az emberek egy életen át az Olaszország adófizetői voltak. Még két héttel ezelőtt barátok voltunk és én egy nagy ateista. Ez így volt a helyes, hiszen orvosok vagyunk és azt tanultuk, hogy a tudomány kizárja az Isten jelenlétét. A szüleimet is mindig kinevettem mert templomba járók voltak.

Kilenc nappal ezelőtt érkezett hozzánk a kórházba egy 75-éves plébános. Nagyon kedves ember volt, komoly gondjai voltak a légzéssel. Kezében hozta a Szentírást is. Elbűvölt bennünket milyen odaadással olvasott belőle a haldoklóknak és egyben fogta a kezüket. Amikor volt egy kis időnk mi is meghallgattuk – fáradtan, teli félelemmel, pszichikailag és fizikailag letört orvosok. Be kell hogy valljuk, mind emberek elértük saját határainkat, többet már nem tehettünk. ´Küzdelmünk ellenére mégis nap-nap után mindig több és több ember hunyt el. Két orvos kollégánk már elhunyt, többen pedig megfertőződtek.

Tudomásul vettük, hogy ahol mindez véget ér, amit kibír egy ember kell hogy jelen legyen az ISTEN. Kérjük a segítségét. Ha van néhány perc szabadidőnk – IMÁDKOZUNK. Szót váltunk egymás között és nem tudjuk elhinni, hogy egykor odaadó ateisták és most minden nap keressük a BÉKÉT, kérjük az URUNK segítségét, adjon erőt, kitartást, hogy éljük át a megpróbáltatást és tudjunk segíteni a betegeken.

Tegnap elhunyt a 75-éves plébános is, akinek mindmáig sikerült közénk hozni a BÉKÉT, annak ellenére hogy három héten belül 120 halott volt, a kimerültségünk és levertségünk ellenére, a lelkész saját nehéz állapota ellenére és a mi erőtlenségünk ellenére. Belénk árasztotta a BÉKÉT, amelyet úgy gondoltuk, hogy már soha nem találjuk meg.

A Pásztor elment az Úrhoz és hamarosan mi is követjük ha a helyzet úgy folytatódik.

Már hat napja nem voltam otthon, nem is tudom mikor ettem utoljára. Tudomásul veszem, hogy hasznavehetetlen vagyok ezen a földön, de mégis az utolsó lélegzetemet is feláldozom, hogy tudjak segíteni.

Julian Urban, 38-éves Lombardiai orvos
2020. március 21.

Kérjük Urunkat, hogy az előttünk álló héten adjon BÉKÉT és érezzük a KÖZELSÉGÉT.